8. rész
2015. szeptember 30-át írunk. A nap, amit kitörölnék az életemből. Pedig minden olyan jól indult... M. Sándorral pontosan, időben megjelentünk az ügyvédnőnél. Kellemes napfény, nyárutói hangulat a szabadban...
Nem túl gyakran járok ügyvédnél, de általában hozzászoktam, hogy értékes az idejük, elfoglaltak és szeretnek a tárgyra térni. Abban viszont elég alaposak, precízek és körültekintőek szoktak lenni. Legalábbis normális esetben.
Nos, én is arra számítottam, hogy a ház falai között, "hivatalos" körülmények között, "hűvös objektivitással és a jog racionalitásának szellemében" telik majd el ez a teljes időszak. De az ügyvédnő "cigarettaszünetet" kért, mert állítólag előtte is dolgozott valamit és szeretett volna kicsit pihenni. Természetesen rugalmas és normális ember módjára beleegyeztem, hogy szünetet tartson, pedig mi még el sem kezdtünk semmit sem csinálni. Épphogy csak betoppantunk. Ekkor rögtön ki is hívott minket a kertbe, hogy üljünk le az árnyékba egy asztal köré. Az igazat megvallva, nem örültem neki, mert szerettem volna, ha rögtön a tárgyra térünk és a céggel kapcsolatos egyezségünkről, az ügy biztonságos végig vitelének esélyeiről az ügyvédnő is kifejti a véleményét, és ha minden megfelelő, akkor elkezdi az okiratok megszerkesztését a letéti szerződésről stb.
Ehelyett azonban előbb egy kb. húsz perces - fél órás kerti beszélgetés kezdődött. Ez rettentő furcsa volt számomra, hiszen nem 'ismerkedni' mentem, vagy egy baráti kerti partira, hanem nyilván egy komoly okirat elkészíttetése volt a célom: amiért az emberek általában ügyvédhez mennek. Az ügyvédnő a hátteremről, életkörülményeimről és a munkám felől érdeklődött. Elmondtam, hogy édesanyám rossz egészségi állapota miatt döntöttünk a költözés mellett, és hogy most rákényszerültünk egy ilyen fajta, rendhagyó "ingatlan vételre", mert elég nagy pechünk volt a lakás eladás során és az árak már növekedésnek indultak, továbbá csak addig szeretnénk nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér. Ettől a szokatlan szituációtól - mármint ettől az egész "kerti jelenettől", teljességgel idegenkedtem, és ez valószínűleg extra távolságtartási ösztönöket mozdított elő bennem - nem alaptalanul.
- "Elhoztam a céggel kötött megbízási szerződést, és azért jöttünk, hogy ügyvédi letétbe kerüljön a pénzem és hogy jogszerű, biztonságos és szakember által felügyelt legyen az egész folyamat. Ha valami miatt mégsem megvehető részemre az ingatlan, akkor tessék szólni!" - mondtam az ügyvédnőnek, előrevetítve, hogy már nagyon szeretnék a tárgyra térni.
- "Ó, én már mindenről részletesen tájékoztattam előzetesen telefonon az ügyvédnőt. Felesleges újra mindent részletesen elmondani" - vágott közbe M. Sándor.
- "Igen, így van. Részletesen beszámolt Sándor mindenről. Már jól ismerem ezt az ügyet. Tudom, hogy miként áll az ügy. Rendben van minden, biztosan Öné lesz a lakás" - erősítette meg az ügyvédnő.
- "Én azért szeretném, ha ügyvédnő alaposan átolvasná a megbízási szerződést" - nyomatékosítottam újra, hogy ami szabály, az szabály.
Szóba kerültek a tanulmányaim és a munkáim is. A joghoz semmi köze - gondolhatták...
- "Lajos, maga szimpatikus ügyfél nekem - mondta rám utalva az ügyvédnő. Látom, alaposan gondot visel édesanyjáról is, ezért úgy döntöttem, kedvezményt fogok adni magának az ügyvédi munkadíjamból. A szóban forgó összeg (letét) 1 %-ért szoktam dolgozni, de most adok 10 eFt kedvezményt: 60 eFt helyett csak 50 eFt lesz az ügyvédi munkadíjam."
- "Rendben, köszönöm!" - mondtam. Milyen nagyvonalú gesztus, jó szándékú ügyvéd - gondoltam magamban akkor... Ritka az ilyen, mint a fehér holló. Siessünk, legyen a kezemben a papír, az a lényeg... Onnantól én már védve leszek az áremelkedéstől, és újra nyugodt éjszakáim lesznek...
Pedig ez valójában egy remekül kivitelezett, mesterien álcázott "csali" volt - mint később rádöbbentem: a bizalom kiépítésének egyik fontos lépcsőfoka. Csakúgy, mint az egész kerti beszélgetés, amellyel valószínűleg azt akarta elérni, hogy úgy üljünk asztalhoz, mintha már nem egy idegen ügyvédnél volnék, hanem egy segítőkész jóakarómnál, pártfogómnál, akivel épp az imént beszélgettünk egy jóízűt, mintha csak egy régi, kedves ismerőssel ültem volna be egy sétálóutca kávézójába... Ez egy előre megtervezett, általuk az érdekeik szerint remekül megkomponált epizód volt. A bizalom megalapozása, a segítőkészség és együttérzés illúziójának felépítése. Valamifajta visszaélés a pszichológiával.
Vagy csak én gondolom így? Mi a véleményetek? Mi a szokás az ügyvédi praxisokban? Szavazzatok!
(Most már annyit elárulok, hogy én az első eshetőséget tartom megalapozottnak.)
Nos, ezekkel az előzményekkel mentünk be végül a házba, hogy az okirat szerkesztése végre elkezdődhessen.
Az ügyvédnőnél még nem volt kinyomtatott példány a Megbízási szerződésből, ezért én átnyújtottam neki a saját példányom fénymásolatát. Velünk szemben ülve, a számítógépén kezdett el dolgozni. Elmondása szerint lehívta az ingatlan tulajdoni lapját is, amelyet ellenőrzött. Elkérte az igazolványainkat, amelyek alapján leírta és ellenőrizte az adatainkat - ahogy az lenni szokott. Ellenőrizte az aláírási címpéldányt is stb.
- "Régóta összedolgozunk már az ügyvédnővel. Nagyon jól ismeri ezeket a végrehajtásos ügyeket. Most is sokat jelentett, hogy előzőleg telefonon részletesen tájékoztattam őt mindenről, így előzőleg már utána tudott nézni ennek az ügynek." - monda Sándor, a cégtulajdonos.
- "Így van, gyakran összedolgozunk Sándorral, már évek óta. Jól ismerjük egymást és megvan köztünk a bizalom, és a jó kommunikáció, ami nagyon fontos. Ez a lakás tehát végrehajtási eljárás keretében, de árverésen kívül kerül értékesítésre" - mondta az ügyvédnő.
Majd így folytatta:
- "A céggel való Megbízási szerződésében az szerepel, hogy 5 mFt-ot a végrehajtónak és 1 mFt-ot Sándor cégének kell majd átadni. Én azonban azt javaslom, hogy miután átutalta a letéti számlámra az összeget, utána a teljes összeget átadhassam Sándornak készpénzben. Tudja, ez így sokkal gyorsabb, rugalmasabb megoldás lesz, és megspórolunk egy csomó banki átutalási díjat. Van ellene kifogása?" - kérdezte.
- "Nincs. Természetesen beleegyezem" - mondtam készségesen, rugalmasságot tanúsítva.
Miért is egyeztem bele? Nos azért, mert miután átutalom az ügyvédnő letéti számlájára a pénzt és miután pecsétes, aláírt papírom lesz arról, hogy letétbe került a pénzem, onnantól tulajdonképpen már nem az én döntésem, nem az én felelősségem, hogy mi lesz a pénz további sorsa, hanem az övé. Az ügyvédi okirat alapján a felelősség is átszáll az ügyvédre. Ez az ügyvédi letét lényege: a pénz biztonsága, jogszerű, cél szerinti felhasználása. Részemről ez csak egy technikai részlet volt, hogy az ügyvédnő miként továbbítja majd a célszemély felé az előbb az ő birtokába kerülő, így az ő felelősségi körébe tartozó összeget.
Életszerű példával élve: a logisztikában, a kereskedelemben is van egy olyan egyezményes pillanat, amikor az áruval kapcsolatos kockázatok és a költségek, vagyis a felelősség átszáll egyik félről a másikra. A kölcsönösen aláírt ügyvédi okirat birtokában ez a pillanat az, amikor a banki tranzakció teljesül, vagyis a pénzt levonják a terhelt bankszámláról és "jóváírják a kedvezményezett számláján", vagyis az ügyvéd letéti számláján.
Az ügyvédnő kinyomtatta az ügyvédi megbízási szerződést, majd készített egy cím nélküli okiratot, amelyet átnyújtott tanulmányozásra. Helyesebben a fejléc az ügyvédnő neve és titulusa volt, majd jött a szöveg. Elolvastam.
Az ügyvédnő aláírásával igazolja a pénz (6 mFt) aznapi átvételét. Innen ugyanis a bankba mentem, az átutalást intézni. Stimmel. Adataink. Pipa.
Az 1. pontban rögzíti, hogy az átadott pénzt az általam a céggel kötött "megállapodásban (Megbízási szerződésben) foglaltak alapján kell felhasználni. Ez is rendben van.
Majd egy furcsaság: "ez az okirat az átvevőnek (vagyis az ügyvédnek) nincs birtokában". Erre rákérdeztem.
- "Mit ért ez alatt? Hogyhogy nincs saját példánya?" - kérdeztem.
- "Csak annyi, hogy nem tartok meg belőle személyes példányt. De elolvastam és rendben van." Ettől még persze lefotózhatta, kijegyzetelhette stb. Az ő döntése végül is, hogy papír alapon mit tart meg...
A 2. pont leírta, hogy a cég közreműködik az adott "ingatlan tehermentesítésében és az átadó általi megvásárlásában". Ez a mondat bizonyítja, hogy az ügyvédnő maximálisan tudta, hogy miért vagyunk nála, és milyen üzleti ügy jogi oldalú biztosításában közreműködik ügyvédként. Ő azonban vagy SZÁNDÉKOSAN ÍRTA VALÓTLANUL, hogy a cég közreműködik ebben a folyamatban, vagy pusztán egyszerűen "bemondásra elhitte" mindezeket Sándornak. Akkor viszont az ő felelőssége, hogy miért NEM ELLENŐRIZTE, hogy IGAZAT ÁLLÍT-E Ő MINT ÜGYVÉD NEKEM EBBEN A MONDATBAN?
Továbbá ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy ez egy olyan állítás, melynek súlya van. Az ügyvédnő azt állította, hogy a cég ténylegesen közreműködik az ingatlannal kapcsolatos eljárásokban. Az állítás pedig AZT FELTÉTELEZI, hogy erre BIZONYÍTÉKA is van az ügyvédnőnek. Tehát garanciát tud vállalni ezen közreműködés valódiságára. Ez a mondat maximálisan ALKALMAS VOLT A MEGTÉVESZTÉSRE, HELYTELEN KÖVETKEZTETÉSEK LEVONÁSÁRA.
A 3. pontban jött egy érdekes kijelentés, mi szerint az ügyvédnő nem felelős a cég teljesítéséért és eljárásáért. Ez újabb kérdésre ösztönzött:
- "Hogy értsem azt, hogy Ön nem felelős a cég dolgaiért?" - tudakoltam az ügyvédnőtől.
- "Mindössze annyit jelent, hogy a cég dolgaiért annak tulajdonosa a felelős és nem én. Vagyis, pl. ha késés lenne az ingatlan birtokba adását illetően, azért nem én vagyok a felelős, hanem Sándor cége. Tehát nem én fizetnék Önnek kártérítést, hanem Sándor."
- "Értem. És mit jelent az, hogy nem ismeri a cég eljárásmódját?" - kérdeztem újra.
- "Ez csak egyszerű formaság. Annyit jelent, hogy nem ismerem a határidőket, illetve hogy mely összegeket kiknek aktuálisan kinek kell majd kifizetni a tartozás kiegyenlítése céljából... Tudja, hogy mennek ezek a dolgok... Engedményezések, jogutódlások vannak. Tehát nem feltétlen az a pénzek valós jogosultja, mint aki először az volt. De ezeket nem is nekem kell ismerni. Ezt mind a cég ismeri. Ezeket a dolgokat a Sándor tudja, ő fogja megcsinálni, ő felelős érte."
- "De ettől még a 2. pontban leírtak alapvetően helytállóak, ugye?" - tettem fel a kérdést.
- "Természetesen"- nyugtatgattak.
A 4. pontban rögzítette az ügyvédnő, hogy készpénzben továbbítja az összeget Sándornak, amint ehhez a beleegyezésemet már kikérte. (Ennek a későbbiekben még jelentősége lesz!)
Az 5. pontban leírta, hogy a cég kötelezettsége lesz "az ingatlan tehermentesítését és a jogosultak kifizetését" igazolni számomra.
- "Aláírhatjuk az okiratot?" - kérdezte az ügyvédnő.
- "Szeretnék még gondolkodni rajta." - mondtam. Kicsit másra számítottam, talán egy hosszabb, részletesebb okiratra.
Ekkor M. Sándor újra bekapcsolódott a beszélgetésbe. Már tegeződtünk, mert erre engedélyt kért.
- "Az ügyvédnő tapasztalt szakmabeli. Régóta dolgozunk már együtt. Kiválóan ért a joghoz. Ugye, nem kételkedsz benne? Ő a szakértő ebben a témában: ügyvéd. Bízz benne nyugodtan! Mi laikusok vagyunk a jogban. Ő viszont a Te ügyvéded. Nem véletlenül vagyunk itt."
Erősen gondolkodtam. De az idő sürgetett. Eléggé kész tények elé voltam állítva. Ez egy rettentően kifinomult nyomásgyakorlás volt.
- "Nem kételkedem az ügyvédnő szakmai tudásában" - mondtam.
- "Nézze, ez a lakás nyilván azé lesz, aki először leteszi a pénzt érte. Ha most Ön leteszi a pénzt, Öné lesz a lakás. Ez ilyen egyszerű. Ha viszont nem írja alá, akkor szerintem nem is gondolja komolyan az ingatlan megszerzését". - így az ügyvédnő
Hmmm, nemrég még minden olyan jónak tűnt. Az ügyvédnő kedvezményt adott a munkadíjából, mindketten segítőkészek voltak. Most itt ülök magamban, segítség nélkül. Döntenem kell. Lehet, hogy csak "túlaggódom" a dolgot? Elég stresszes ez az időszak... De hát, várjunk csak. Végül is a saját, fizetett ügyvédemnél vagyok. Ő a szakértő és engem képvisel. Régóta összedolgozik Sándorral. Mi baj lehetne? Legfeljebb visszaadja gyorsan a letétből a pénzem, ha bármi gyanúsat talál...
Vagy mi egyebet tehetnék? Tán másik "ügyvéddel menjek az ügyvédhez"? Aztán azt az ügyvédet is egy másik ügyvéddel ellenőriztessem? Hmmm. Nevetséges. Végtelen sor. A bölcs mondás (vagy sztereotípia) úgy tartja:
"a szakértő jobban tudja"...
Ebben az ügyben a több mint évtizedes jogi tapasztalattal rendelkező ügyvédnő a szakértő. Én csak egy vásárló vagyok, semmi több. Laikusként miért is kételkednék abban, amit az ügyvédnő állít és abban az okiratban, amit szerkeszt?!
- "Ha mégsem akarod aláírni, semmi baj. Ebben az esetben viszont sajnos a megbízási szerződésünk alapján el fogod veszíteni a már kifizetett jutalékokat és a lakás megvásárlásáról is lemaradsz" - nyomatékosította Sándor.
Nos, miután a volt lakásomért kapott pénz értékét már az ingatlanpiaci árak emelkedése is elkezdte alaposan csorbítani, nyilván nem akartam még közel 700 ezer Ft-ot elveszíteni.
Végül, tekintetbe véve mindent, beleegyeztem, hogy induljanak el a folyamatok annak érdekében, hogy lakáshoz juthassak végre... Aláírtam az ügyvédnő által szerkesztett okiratot. Kockázatokról, veszélyekről sehol nem beszélt, nem írt. Az ingatlanhoz jutásomat 100 %-ban biztos kimenetelűnek írta le. Amivel kapcsolatban volt némi kételyem, kérdésem, azt pedig mind kimagyarázta: "nem egészen helyesen értelmezem a jogi szaknyelv jelentését".
Később állt össze a kép. Az egész folyamat során finoman, kiválóan leplezett módon kvázi zsarolva voltam (szigorúan hétköznapi szóhasználattal élve, nem jogi nyelven.). Egy színészi alakítás volt a részükről az egész. A szorult helyzetem kiváló lehetőséget adott a nyomásgyakorlásra. De minden, amit tettek, az egész a jó szándék köntösébe, segítőkészség álcájába volt alaposan elrejtve.
"A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve." - mint tudjuk a híres szólásból.
Azzal váltunk el, hogy távozásom után az ügyvédnő még foglalkozni fog az üggyel: pl. telefonon egyeztet a végrehajtóval stb. Színlelés volt ez is csupán.
Távozásunk után irány az E***E Bank Baross téri fiókja. Ott átutaltuk édesanyámmal a 6 millió Ft-ot az ügyvédnő számlájára. Ezzel azt hittem, hogy végre hátradőlhetek és most már biztos útra került a lakás projektem.
A nap eredményeként volt egy ügyvédi okiratom, bizonyítékom az ügyvédi munkadíj kifizetéséről, továbbá egy banki bizonylat a 6 millió Ft sikeres átutalásáról. A közlemény rovatban a nevem, az ingatlan pontos címe és (konyhanyelven) az "ingatlan vételár" szavak szerepeltek. Ezen közlemény ellen az érintett ügyvédnő soha nem tiltakozott.
Tarts velem legközelebb is! Le fogom írni, miként telt az idő, amíg vártam a további fejleményekre, arra, hogy végül az ingatlan a birtokomba kerüljön.
TANULSÁG:
- Mindig vigyél saját ügyvédet, főleg, ha vevő vagy. Te magad keress olyan valakit, akit többen is ajánlanak!
- Ha bármiben egy kicsit is bizonytalan vagy, ne írd alá! Még akkor sem, ha látszólag a saját ügyvédednél vagy!
UGRÁS A KÖVETKEZŐ, 9. FEJEZETRE (Kattints ide!)
